Előre elnézést kérek mindenkitől, ez egy eléggé személyes indíttatású bejegyzés lesz, de szerintem mindnyájunkat érintenek ezek a kisebb-nagyobb problémák, szóval vettem a bátorságot, hogy ide öntsem ki a lelkem.
1.A pénteki Szent István téri előadásunk amolyan Mátyás király és az okos lány-szerűen sikerült. Mármint az idő rövidségére, a többi produkcióra (és esetleg a főleg kisgyerekekből és családjaikból álló közönségre ) való tekintettel le kellett rövidítenünk a darabot. Egy 50(!) perces előadást MAXIMUM 10(!) percre. Na hát itt jön be az okos lány: ez sikerült is meg nem is. Juli nagyon ügyesen és bravúrosan meghúzta a darabot úgy, hogy végül is csak a végkifejletet tartalmazta( kb az eredeti harmadát) ; de szerintem még így is érthető volt a lényeg. Olyan okok is közrejátszottak a darab félsikerében, melyekről nemigen tehet senki: csak valami térmikrofonunk volt, ami nem tudom, mennyire szólt, de mindenesetre mi nem ordítottunk annyira, hogy így is érteni lehetett volna minden szót, És jó, jó, persze mi se voltunk teljesen felkészültek, gondoltuk, némi igazítással megcsináljuk rutinból, de aztán a körülmények( sürgetés, rohangálás, dögmeleg, össze-vissza tájékoztatás) miatt nem egészen tudtunk a topon lenni. Na jó ezt magamról tudom csak kijelenteni, én belülről így éreztem, mégegyszer mondom: MAGAMON. De szerintem ez volt a legkisebb ok, ami levont volna a műsor értékéből. (Mert azért csak van valami abban a rutin-dologban:)
Szóval nem volt az rossz, és elsősorban a körülmények a hibásak, ha zseniális se volt esetleg. (örökérvényű törvény- körülmények-ne bízz bennük! ) Egyébként a többi fellépőről (is) csak elismerően nyilatkozhatok-összességében azért szépen felköszöntöttük a házat :)
2. Mint már tudósítottunk róla, a Valahol Európában Szabadtéri-szereplés nem jött össze nekünk az idén. Ezt már feldolgoztuk. (Még én is) Viszont utolsó megragadható szalmaszálként kaptunk még egy lehetőséget a sorstól( vagy a külhoni titkos informátorunktól? ;) , miszerint lesz még egy válogatás Az ember tragédiájába, olyanoknak, akik se nem VE-sek, se nem carmenesek. Ennek nagyon megörültünk, hiszen a cuki szőke kékszemű koloratúr szoprán kisgyerekek már bent vannak, és ez prózai darab-azt reméltük, hátha lehet még esélyünk.
Igen ám, csakhogy amikor ma felmegyek a Szabadtéri honlapjára, ez fogad: "14én válogatás stb.stb. KIZÁRÓLAG FIÚK ÉS FÉRFIAK JELENTKEZÉSÉT VÁRJUK 17 ÉVES KORTÓL"
Na ne!!! Már megint?! Azt tudtuk, hogy a VE-ben többnyire kisfiúkra van szükség, és hogy eleve 6-15, illetve 18+ korcsoportokban hirdettek felvételt, na de már itt is?! Tudtommal ugyanis a világtörténelem különböző ideiben-helyein nők is jelen voltak.(és 17 alatti gyerekek is) Erről szól a mű, könyörgöm!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!(na jó , erről is)
Ilyen szintű kizárásunkat a hivatalos színházi világból már nem vagyok köteles elfogadni!!!
Így hát őszinte szívvel ajánlom 8:1 arányban felsős lányokkal dolgozó színtársulatunk szezonzáró, június 24.-ei előadását mindazok figyelmébe, akik szerint ez a réteg helyettesíthető és így felesleges a mai magyar színházi életben. És persze azoknak is, akik egyszerűen csak kíváncsiak ránk, és nem is értik a mai panaszáradatomat. Elnézést kérek érte mindenkitől, akinek ez a kifakadás rossz ízt hagyott a szájában,de e mellett nem akartam elmenni.
A záróelőadásra tehát a Százszorszép Gyermekház dísztermében-végre a bevett terepen- kerül sor, ahol újult erővel és természetesen tudásunk legjavát adva készülünk a tisztelt publikum elé állni. Mindenkit várunk szeretettel-mi tuti ott leszünk.
szerintem picit túldramatizálod a dolgot, de a lényegében egyetértek veled...
VálaszTörlésLehet, hogy túldramatizáltam. Mint tudjuk, hajlamos vagyok rá egy picit :) csak gyorsan ki kellett adnom hirtelen felindulásból. Már lehiggadtam. :p
VálaszTörlésJa és hurrá nekünk! Ez a jubileumi 10. bejegyzés! Éljen a Kapucsengő!!!!!!!!!!!
VálaszTörlésgyors reagálásom egyszerűen felülmúlhatatlan :) igazad van éljünk és különben is :P jó oké 4 óra alvás után ezt tudom produkálni :P
VálaszTörlés